Már Plinius (kr.u.23) ókori enciklopédista megemlíti, hogy a Gallok és Germánok készítenek két féle (puha és kemény) szappant, igaz ők, nem mosakodásra és mosásra, hanem hajszőkítésre használták azt.
A Mór írástudók is megemlítik a szappant, mint gyógyászati szert.
Az első szappankészítő műhelyek az 1200 – as évek derekán jelentek meg Franciaországban és Olaszországban, Magyarország területén már 1379-ben volt Sopronban egy szappankészítő.
Akkoriban alapvetően a mesterek marhafaggyút és lúgkövet, házi készítés esetén sertés zsírt, és fahamuból főzött a lúgot használtak a szappankészítéshez.
A lúgkövet a vízben feloldották és üstbe tették a zsírral együtt és forralni kezdték, ez hosszú folyamat volt, addig forralták és keverték, amíg a tetején megjelent a fehéredő szilárd kéreg, ekkor
levették a tűzről és másfél órai pihentetés után száraz vászonnal bélelt öntőrámákba meregették a felületre gyűlt szappant. A kihűlt szappantáblákat dróttal vagy zsinórral megfelelő méretű vagy súlyú kockákra vágták, majd szellős helyen szikkadni hagyták. A parasztasszonyok többsége legalább egy évig szárította a padláson a feldarabolt mosószappant, hogy elég kemény legyen.
A házilag főzött natúr szappan természetesen nem vetekedhetett a műhelyek termékeivel, de aligha akadt olyan gazdasszony, aki pénzt adott volna mosó vagy natúr szappanért, ha maga is tudott natúr szappant főzni. A szappanosok általában így aztán egyre inkább a pipereszappan előállítására kényszerültek. De erről a területről is hamarosan kiszorították őket az olcsóbb áruval és bővebb választékkal jelentkező szappangyárak.
Ennek ellenére, nagyanyáink, ha tehették maguk főzték a szappant, mert az olcsóbb volt, mint ami a kereskedelemben kapható.
Kanyó János
Plézer féle Gyógyfűszappan Manufaktúra
